Kifogásokban jó vagyok
- 2012-01-30 15:15:06
- Selindek
Valahogy ki kellene magyaráznom, hogy miért nem írok gyakrabban, de érzem, hogy elég nehéz lesz...
Először arra gondoltam, hogy a tavaszi fáradtságra fogom, de azért ez elég átlátszó. Pedig tulajdonképpen még van is benne valami, mert tényleg elég szétesett vagyok, vagy mondjuk inkább úgy, hogy demotivált. Egyszerűen nem tudom rávenni magam a blogolásra.
Aztán persze az is ott van, hogy nem is nagyon van téma. Illetve ami esetleg lenne, arról meg nem akarok írni.
És persze az is közrejátszik, hogy az időm egy jelentős részét még mindig a forex-robot viszi el, amit azóta is folyamatosan csiszolok.
... és tulajdonképpen a lustaságról se feledkezzünk meg.
... egyébként meg még mindig gyakrabban írok, mint pl. Bélabácsi, na nem mintha ez értelmes kifogás lenne, de így legalább ebben jobb vagyok nála!
Nnnna, a fentiek ellenére azért pókerezek is néha, de kicsit változott a program. Ugyan még mindig mtt, viszont az elmúlt 1-2 héten felhagytam a normál mtt session-ökkel, helyette a PS-es 180 fős turbó SnG-ket tesztelem, amikről már írtam két hete is. Kb. 1000 ilyen versenyt toltam le, mert érdekel, hogy mit lehet kihozni belőle. Eleinte össze-vissza játszottam $2.50-től $15-os buyinig, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább alaposabban - és óvatosabban - vágok bele, és ráálltam ipari mennyiségben tolni a legkisebb téten.
Egyrészt a bankrollomat is kímélni akarom ha esetleg mégse működne a dolog, másrészt így egységesebb lesz a minta az elemzéshez.
Szóval ismét felraktam a tableninja-t, amit ugyan pár éve már használtam egyszer, de azóta nem volt rá szükségem, és beálltam durván SnG grindelni.
Az alapkoncepció az volt, hogy ha csak egy kliensen játszom, és csak szigorúan egy féle játékot, akkor várhatóan növelni tudom az asztalszámot. Ez be is jött, bár nem lett annyival több, mint szerettem volna. Eleinte felmentem 20 asztalig is, aztán 15-18 körül próbálkoztam, de végül maradt a 15. Nem mondom, hogy itt nincs hibám, de amikor 18 asztal ment, akkor biztos több volt, illetve az rendesen le is fárasztott. Most már több olyan session is lement, amikor 100-120 SnG-t toltam le egyben, és ez így már majdnem elég lehet. Egy ilyen verseny ugyanis átlagosan kicsit kevesebb, mint 1 óra alatt lemegy, azaz a 120-hoz kb. 6,5-7 óra kell, ami pont egy vállalható hosszúságú session.
940 játék után most 25% körül áll a ROI. 24 munkanappal és naponta 100 SnG-val számolva ez $1500. (Ami - tekintve az elmúlt hónapokban elért eredményeimet - sajnos egész jó.

)Persze feltételezve, hogy marad a ROI ezen a szinten. Sajnos nagyon jól látszik, hogy kevés a minta, mert még mindig simán ugrik 8-10%-ot az eredmény 1-1 session alatt. Ami viszont biztató, az az, hogy szinte végig 17% és 34% között volt, azaz ez nem egy szélsőérték, hanem kb. a mért értékek közepe.
És ezt egy igen fapados allin-fold stratégiával csináltam!
Eleinte próbálkoztam a HM HUD-dal is, de aztán rá kellett jönnöm, hogy szinte soha nem használtam! Gyakorlatilag nemvolt olyan játékos, akiről lett volna annyi adatom, hogy használható legyen. Egyrészt nyilván azért, mert csak most kezdtem ezeket a játékokat és előtte is magasabb szinten játszottam, azaz teljesen újak ezek a játékosok. Másrészt azért, mert baromi sok ilyen SnG indul, gyakorlatilag percenként telik be egy, azaz irdatlan sok potenciális ellenfél van. Harmadrészt azért nem használható a HM, mert mivel turbó a formátum, még 1-1 verseny alatt sem játszom annyit 1-1 ellenféllel, hogy a verseny végére elég adat álljon össze. Ráadásul olyan gyorsan potyognak a játékosok, hogy a szétültetések is sokkal gyakrabban történnek, mint egy normál mtt-n. És végül várhatóan azért nem lesz a jövőben sem sok haszna a HUD-nak, mert akiről mégis összejönne elég hand, azok valószínűleg feljebb fognak lépni addigra.
Viszont arra mindenképpen jók lesznek ezek az adatok, hogy csináljak majd olyan elemzéseket, amiket a teljes mtt adatbázisomon is csináltam az átlag allin- és megadó-range-ekkel kapcsolatban.
A dolog persze akkor lesz majd igazán kifizetődő, ha feljebb tudok lépni. Illetve nem is a feljebblépés a lényeg, hanem az, hogy mi lesz a ROI ott. Egyelőre ugyanis csak 70 játékom van a $8-os szinten, ami gyakorlatilag semmi, de érezhetően jobbak ott az ellenfelek. A 70-es mintán 7% a ROI, ha ezt sikerül feltornázni minimum 10%-ig, akkor egy egész jól fizető - bár meglehetősen unalmas - munkát találtam. (Az eredmény kb. az lesz, amit az mtt-kkel csináltam, viszont a szórás a töredéke.)
Viszont ezen a szinten már érdemes lehet ismét előszedni a HUD-ot is, és itt már egészen észrevehető bevételt jelent majd minden ROI%.
És tulajdonképpen elférhet mellette 1-2 normál PS verseny is, hogy azért a szórakozás - illetve a nagy nyeremény reménye is megmaradjon...
De egyelőre ott tart a dolog, hogy meggyőződjek arról, hogy tényleg tartható-e a 20% feletti ROI a $2.5-os szinten!